Staffordshire bull terrier
Fajtastandard interpretációja és illusztrációja
Staffordshire bull terrier
a vigyorgó bowling-golyó
(Balaskó Norbert)
"A sors iróniája, hogy bár a staffordshire bullterrier egyike az emberért legjobban rajongó, legkedvesebb kutyáknak, ráadásul a kifejezetten kistestű fajták közé tartozik, bizonyos országokban – pusztán „ijesztő” hangzású neve miatt – „veszélyes fajta” megbélyegzéssel tiltólistára került. Pedig bárki, aki személyes kapcsolatba került ezzel a lilliputi bodybuilderrel, meggyőződhetett róla, hogy maximum a „világ legszórakoztatóbb ebe” címre aspirálhat eséllyel.
Első hallásra sokaknak talán furcsa a szópárosítás, hisz a „staffordshire” és a „bullterrier” elnevezés két itthon is ismert önálló fajtát takar. Talán ez is lehet az oka annak, hogy a staffordshire bullterrier a bulldog-terrier leszármazottak mindmáig kevéssé ismert tagja hazánkban. Nem hallgathatjuk el persze azt a tényt, hogy őse valóban a kutyaviadalok sztárja volt – de ugyanezen ős szolgált kiindulásul az elragadó családi bohóc angol bullterrier, illetve közvetve a sokoldalú munkakutyává formálódott amerikai staffordshire terrier, vagy a pöttöm boston terrier kialakításához is!
Stafford megye kutyái
Az 1800-as évek tájékán Staffordshire megye messze földön híres volt kézzel festett porcelánjairól, valamint az innen kikerülő viadorebek képességeiről. Tudni kell, hogy ebben az időben a munkásosztály – mai szemmel nézve – borzalmas körülmények között tengette mindennapjait. Embertelen és veszélyes munkavégzés, sokszor 12-16 órán keresztül, mely a nőknek, gyerekeknek is osztályrészül jutott. Talán érthető, hogy az ilyen durva körülmények a nyomorgó rétegek lelkét érdessé kérgesítették, és ahol kemény az élet, kemény a munka, ott kemény a szórakozás is. Ennek akkor egyik legnépszerűbb formája a kutyaviadal volt, mely sok tekintetben passzolt a városi életformához is. Nem volt nagy helyigénye, és közben fogadásokat is lehetett kötni, ami némi pénzhez juttatta a benne érdekelteket. A kutyák egymás elleni küzdelmeiben a XVIII-XIX. században gyökeres változások álltak be. A kor legnépszerűbb munkakutyáit, a mészárosok mellett dolgozó, illetve bikahecceken feltűnő bulldogokat terrierekkel keresztezték. Az e frigyből született viadorok oly kiválóan ötvözték a két fajta előnyös tulajdonságait, hogy pillanatok alatt elterjedtek az arénákban. Bár kezdetben a szó valódi értelmében vett keverékekről beszélhetünk, idővel azonban szisztematikusan tenyésztett fajták alakultak ki belőlük, melyeknek szinte egyetlen értékmérője a küzdelemben való helytállás volt. Mivel a tenyésztők jellemzően a munkásosztály soraiból kerültek ki, akik nem engedhettek maguknak semmi luxust, a kutyáknak roppant alkalmazkodónak, nagyon kisigényűnek kellett lenniük, ugyanakkor – a fizikailag is szűkös életkörülmények miatt – simulékony, kedves természettel is kellett bírniuk. Staffordshire megye messze földön híres volt nemcsak a porcelánjáról, de kutyáiról is, melyek az állatviadalok betiltásának idejére, 1835-re már szinte legyőzhetetlenek voltak. További 100 évet kellett azonban várni, hogy a „munkásosztály kutyájából” elismert fajta váljék. Népszerűségére jellemző, hogy Angliában – ahol igen népes és változatos a terrierek mezőnye – a staffordshire bullterrier a mai napig a legnépszerűbb terrierfajta.
Parányi pankrátor
Kevesen tudják, hogy megjelenésében a staffordshire bullterrier áll legközelebb ahhoz a klasszikus "bull and terrier" típushoz, amely a XIX. századra messze földön híres és sikeres gladiátorrá vált. Pedig nem nehéz belátni mindezt, ha az ember egy pillantást vet a valószínűtlen mennyiségű izomkötegekkel büszkélkedő kis dugóra. Noha súlya mindössze 10-17 kg, méretéhez képest elképesztő erővel rendelkezik, amit számtalan egyed különféle súlyhúzó-versenyeken is rendszeresen bizonyít, és ami a bull típusú terrierek sajátja. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a staffbull roppant fizikai adottságait csupán csak túlcsorduló szeretetének nyomatékos kifejezésére használja, melynek egyetlen célja egy cuppanós kutyapuszi elhelyezése emberbarátja arcán… Ebben változatos technikákat is képesek bevetni. Vannak, akik helyből felpattanva lehelnek csókot az ember homlokára, míg mások két hátsó lábukon pipiskedve, mellső lábukkal igyekeznek felkapaszkodni a csúcsra, közben lenyúzva minden ruhát és kültakarót az illető lábáról. Mindkét technika közös eleme az egyedi staffbull-mosoly és a röfögő, hörgő, prüszkölő, sípoló hangok arzenálja, melyeket általában ilyenkor hallatnak. Első pillantásra kőbaltával faragott külsejük szofisztikált lelket takar. Bull típusú terrierhez méltó módon a staffbullok is hihetetlenül ragaszkodóak. Ez időnként oly mértékű rajongásig fokozódhat, mely egy falka pubertáskorú Justin Timberlake-fan tinilánynak is dicsőségére válna. Szeretetével abszolút nem fukarkodik. Jut belőle bőven a családnak, és a kedvesnek – de minimum közömbösnek – tűnő idegen embereknek is. Mivel rendületlenül pozitív világlátás jellemzi, mindig és mindenkivel azonnal hajlandó barátkozni. A staffordshire bullterrierek legendásan gyöngéd társak, gyermekek mellé pedig egyenesen kötelező választást jelentenek egy négylábú társon gondolkozó gyermekes család számára. Mivel körkörös passzív védelmi rendszerük megközelíti Darth Wader birodalmi cirkálójáét, a csöppségek legfeljebb csak ipari szerszámokkal tudnának kárt tenni bennük, az pedig elég ritka tartozék a babaszobában, szerencsére… Az eddigiekből következik, hogy a staffbull habitusában ideális társasági kutya, mely legjobban gazdája közvetlen közelében érzi magát. Elképzelhetetlen és a kutyalélek ellen merénylettel felérő bűn, ha ezt a fajtát kirekesztve, kennelben elzárva megfosztanák az emberrel való közvetlen kapcsolatától.
Ötletteli ötvözet
Közhelyesnek hangzik, bár mint minden közhely, ez is igaz, hogy a staffordshire bullterrier kivételesen egyesíti a létrehozásához felhasznált bulldog- és terrier-ősök legelőnyösebb tulajdonságait: megvan benne a bulldog higgadtsága, ereje és eltökéltsége, melyhez a terrierek temperamentuma és kiemelkedő intelligenciája társul. Ennek megfelelően a velük való gondtalan együttélés egyik alapvető feltétele, hogy napi szinten kielégíthessék roppant mozgásigényüket. Ez esetben felszínre tör konformista mivoltuk, és tökéletes „kanapékutyaként” képesek viselkedni, azaz órákat szunyókálnak egymás hegyén-hátán a díványon, alternatív Laokoon-csoportot alkotva. Ám ugyanez az angyali társaság elképesztően démoni rombolást tud véghezvinni, ha tétlenségre kárhoztatják, és nem tudja levezetni fölös energiáit. Szót kell ejteni arról is, hogy a staffordshire bullterrier tartása során megkerülhetetlen a nevelés témája, hisz a staffbull lendületes és öntudatos kis zsurmó. Felelőtlen dolog kontrollálatlanul szabadjára engedni energiáit. Tanítását a lehető legkorábban kell elkezdeni, és igen korai szocializációval kell indítani. Szerencsére a fajta egyedei között nagyon ritka az ideges, félénk, ne adj’ Isten agresszív példány.
Döntő többségük magabiztos, karakán, jókedvű fickó, aki bárhol, bármikor feltalálja magát. A szocializáció – noha kétségkívül minden kutyának hasznára válik – nem is elsősorban emiatt szükséges. Képmutatás volna elhallgatni, hogy a staffbull kutyatársaságban általában probléma nélkül elvan ugyan, de a kan egyedek – mint a legtöbb kan kutya – a dominanciára bizony hajlamosak. Ennek ellenére többnyire nem provokálnak lépten-nyomon verekedést, nagyobb kutyatársaságban is szinte mindig gazdájukon csüngnek, és elsősorban az ő társaságát keresik.
Pöttöm bölény a nappaliban
Noha modernkori kutyaviadalokban sosem használták stafford-bullokat, a fajta már réges-régen eltávolodott a harci arénák vérgőzös világától, és újkori tenyésztése során sosem volt szempont ezen készségek fenntartása (sőt, inkább ellenkezőleg), mégsem múltak el nyomtalanul a küzdelemmel töltött évek. Masszív testalkatuknál fogva – mely egykoron a harcban való hatékony helytállást szolgálta – ezek a kutyák fizikailag még mindig messze az átlag fölött állnak, a palackból kiszabaduló küzdőszellemük pedig elsöpör szinte minden ellenállást… Szóval, nagyon rosszul jár az a kutya, aki kiprovokálja belőlük a visszavonult gladiátort! A csetepaték esélyét jelentősen csökkenthetjük, ha gondos körültekintéssel megelőzzük a bajt, és elkerüljük a kötekedő ebeket. Bár az ember azt gondolná, hogy a bulldogok és terrierek önfejűsége és makacssága megnehezíti az együttélést a staffordshire bullterrierrel, a valóságban ez nem így van.
Tény, hogy fel kell készülni egy-két renitenskedő akcióra a részéről, többségüknél azonban ezek csak növendékkori kamaszlázadások, melyeken szilárd következetességgel úrrá lehetünk.
A staffbull ízig-vérig lakáskutya. Nemcsak rövid szőrzete miatt igényli a négy fal nyújtotta kényelmet, hanem azért is, hogy minél többet és minél közelebb lehessen családjához. Persze boldogan elviháncol időnként pár órát a kertben is, de ez nem jelenti azt, hogy ne igényelné a rendszeres sétát és foglalkozást. Ha unatkozásra kényszerítjük, már kezdhetjük összeszámolni a felszedett kerti automata öntözőrendszer, a kerítés mellől „kitermelt” tujasor, esetleg a lekapart lábazatvakolat alapanyag- és munkadíj költségeit.
A staffordshire bull terrier hosszú életű (10-15 év), egészséges fajta. Két specifikus problémát meg kell azonban említeni, melyek ugyan minimálisan vannak jelen a fajtában, mégis léteznek. Az egyik egy epilepsziához hasonlatos betegség (L-2-HgA), a másik pedig az örökletes szemlencsehomály (HC). Mindkettő genetikailag determinált, de szerencsére maximális biztonsággal kiszűrhető betegség. Érdekesség, hogy a más fajtákban elterjedt csípőízületi diszplázia nála szinte ismeretlen. Ennek egyik oka lehet – kis mérete mellett – roppant fejlett és kötött izomzata is. Táplálására nem különösebben érzékeny. Növendék korban azért premium minőségű táppal illik etetni, hogy a robusztus izomzatát cipelő vázrendszer megfelelően kifejlődhessen. Bár a gyomorcsavarodás általában a nagytestű fajtákat sújtja, a staffbullt is célszerű még felnőtt korában is két adagban etetni, mivel élénk temperamentuma e tekintetben bajba sodorhatja. Hiába eszi magát degeszre, ez nem akadályozza abban, hogy ugrándozva viháncoljon még egy sort, ami megnöveli a gyomor átfordulásának kockázatát. Mindent egybevetve a staffordshire bullterrier „kézipoggyász-méretbe” sűrítve hordozza mindazokat a nemes és sokak által becsült tulajdonságokat, melyekért a bull típusú terrierek kedvelői egy életre elkötelezték magukat e fajták mellett. Óriási lelke, bohókás egyénisége, egyedi fazonja színessé varázsolja gazdájának mindennapjait, gyerekes családokban pedig ideális „négylábú testvér”, aki boldogan vesz részt a mindennapi viháncolásokban, miközben mindvégig ügyel a kicsik testi épségére."